köszönet
Nélkületek nem jött volna létre!
2018.10.09
sharing_economy_good
5 ok, ami miatt érdemes megismerned a közösségi gazdaságot, és megosztanod tárgyaid, tudásod!
2018.10.11
Show all
3

Az ’angol használtruha’, ami Skóciából jön. De hogyan?

 

A logó és a mottó: Az újrahasznosítás sosem megy ki a divatból

 
Ugyan a hírek szerint az utóbbi időkben kissé csökkent a turik népszerűsége, a használtruha boltok még mindig vonzó opciónak számítanak azoknak, akik szeretnének a fenntarthatóságra törekedni mindennapjaikban.
A gondolat, hogy egy ruhadarabot ’megmentek’ a kidobástól, ráadásul mindezt fillérekért, engem is mindig jobb érzéssel töltött el vásárláskor. Ez azonban ezen a ponton meg is állt nálam, sose éreztem a késztetést, hogy úgy igazán utánanézzek honnan is jön az a hatalmas mennyiségű ruha, amit mindenhol a szinte már fogalommá vált ’minőségi angol használtruha’ megnevezéssel hirdetnek. Körülbelül másfél évvel ezelőtt viszont egy olyan élményben volt részem, ami bebizonyította, hogy mennyire fontos kritikusnak lenni, bárhol is vásárolunk. Skóciai egyetemistaként volt szerencsém ellátogatni Nagy-Britannia legnagyobb használtruha feldolgozó központjába, ami rengeteg érdekes információval szolgált, mind fenntartható fejlődés hallgatóként, mind pedig lelkes magyar turisként.

A Nathan’s Wastesavers egy 1903-ban indult cég, ami hetente nagyjából 650 tonna textíliát dolgoz fel a skóciai telephelyén. Az imázsa alapján fontos cél számára, hogy ezeket a ruhákat újrahasznosítsák ahelyett, hogy a szeméttelepre kerüljenek, így beáramló darabok 72%-át újra forgalomba hozzák, 26%-át pedig újrahasznosítják és más termékként adják el. Fontosnak tartják a környezetbarát üzenetet, több címet és állami elismerést is kaptak, mint felelős vállalat. Valamint büszkék rá, hogy több jótékonysági szervezettel is együttműködnek. Ez valóban jól hangzik, és ahhoz képest, hogy világunk rengeteg problémáját olyan cégek alkotják, akik ilyen lépéseket nem hajlandóak megtenni, ezek a kvalitások követendő példának hatnak. Azonban a látogatás alkalmával egy ennél sokkal árnyaltabb valóságba vezettek be.
 
 
A Nathan’s Wastesavers egy profit-orientált cég, tehát minden textíliát eladásra dolgoznak fel. A központba elsősorban olyan konténerekből kerülnek ruhák, amik jótékonysági szervezeteket vagy iskolákat támogatnak. Ebből Nagy-Britannia-szerte kb 3000-et tartanak fenn. Ez azt jelenti, hogy a Nathan’s ’kibérel’ egy helyet a konténernek a helyi önkormányzattól, akik az ezért kapott pénzből juttatnak a jótékonysági szervezeteknek. Ezután a bedobott ruhákat a cég begyűjti és feldolgozza a gyárban, tehát a ruhák maguk nem kerülnek a szervezetekhez. Ehhez kapcsolódik, hogy Nagy-Britannia híres a ’charity shopjairól’, amiket viszont az említett jótékonysági szervezetek tartanak fenn, a hozzájuk beadott ruhákat ők maguk dolgozzák fel és adják el, maguk gazdálkodva a pénzzel (bár ezt a rendszert is érdemes kritikával kezelni). A Nathan’s Wastesavers másik fő ruhaforrása pedig épp ezekből a boltokból jön, mivel sok szervezet az el nem adott vagy számukra nem használható ruhákat velük vásároltatja fel. Ez lényegében ugyanannak az eredménynek két különböző verziója: a Nathan’s felvásárolja azokat a ruhákat, amiket az emberek jótékonysági szervezetek megsegítésére adnak le. Ezzel önmagában nincs is probléma, ez a rendszer így működik, és bár nincs benne igazán a köztudatban, nincs is titokban tartva. Azonban jobban megismerve a folyamatot, a fő üzenet és a tényleges működés között erős ellentmondások vannak.
Miután a ruhák beérkeznek, futószalagok mellett dolgozzák fel és kézzel osztják el őket ruhanemű és egyéb textília csoportokra, majd azokat később anyag, típus és célállomás szerint. Mint megtudtam, rengeteg válogatást végző alkalmazott érkezik Lengyelországból, Romániából és Magyarországról, mert ezek az országok a vállalat legnagyobb felvásárlói. A Nathan’s szerint növeli a hatékonyságukat, ha olyan emberek válogatják a ruhákat, „akik ismerik a célország igényeit”. Tehát kissé leegyszerűsítve, az itthoni turis kínálat nagy része attól függ, hogy az a nagyobb csapat magyar alkalmazott miket válogat ki nekünk. Ezekre a munkalehetőségekre külön magyar kapcsolattartójuk is van, ami szintén mutatja mennyire fontos a cégnek az itthoni piac. Ez volt az a pont amikor először összekötöttem, hogy ott állok, ahol az itthonra beáramló bálák jórésze születik, és ahonnan valószínűleg az én turis ruháim is elindultak. Mivel ez Nagy-Britannia egyik legnagyobb központja, így az itthoni elosztókba nagy mennyiségben az ő árujuk kerül, amiket aztán a boltok a bálák kategóriái alapján vásárolnak fel.
 
 
A ruhák nagyrésze tehát átjön hozzánk Európába, ez talán a folyamat legegyértelműbb része, azonban a maradék élete egy kicsit érdekesebb fenntarthatósági szempontból. A legkörnyezetbarátabb sorsa talán a rossz minőségű vagy ’haszontalan’ textíliáknak van. Ezeket felvágják és eladják többek között ipari rongyként és tömőanyagként, vagy akár további újrahasznosításra szigeteléshez és szőnyegekhez. Ezek gyakran egyéb, újonnan gyártott anyagokat váltanak ki környezetbarátabb úton, valamint kifejezetten brit cégeknek értékesítik, ami helyi gazdasági szempontból előnyös. Azokat a ruhákat, amik nem felelnek meg az európai piacra, messzebbre küldik, általában Afrikába és Ázsiába, gyakran jótékonysági szervezetek által felvásárolva. Ezen a ponton a minket körbevezető alkalmazott elismerte, hogy általában fogalmuk sincs mi történik a bálákkal a fejlődő országokban. Az én szememet is a True Cost című dokumentumfilm nyitotta fel igazán, ahol bemutatják, hogy egyes fejlődő országokba milyen mennyiségű használt ruha áramlik be nyugatról. Bár mi gyakran naivan azt hisszük, hogy az általunk nem használt ruháink és tárgyaink ott a rászorulókhoz jutnak, az esetek nagyrészében az ilyen adományok és rossz minőségű áruk csak rontanak a helyi gazdaságon. Olcsóságuk miatt ellehetetlenítik a helyi ruhaipart, végállomásként pedig ezekre az országokra hárul a felesleg ’kidobása’. A ruhaneműk pedig nem bomlanak le, így évekig szennyezik tovább a környezetet a belőlük kiáramló anyagokkal.
 
 
Ennek a kategóriának az éles ellentétét képezik azok a ruhák, amiket ’túl jónak’ találnak ahhoz, hogy az Európába induló bálákba kerüljenek. Az igazán különleges és értékes darabokat egy Skóciában híres vintage bolt vásárolja fel, majd árulja vintage-ként, ehhez megfelelő áron. Ugyan ez megint csak nem titok egyik fél részéről sem, érdekes belegondolni, hogy azt a bőrdzsekit, amit valaki szándékai szerint adományként rak ki egy konténerbe, később többszörös áron vásárol meg egy tehetősebb illető, közben két vállalatnak is profitot termelve.
 

Vintage besorolást kapó szőrme kabátok

 
A cégnek egy államilag elismert ’zero waste’, hulladékmentes besorolása is van. Ez annyit takar, hogy a gyárból nem kerül ki hulladék, mindent felhasználnak valahogyan. Ennek jegyében a Nathan’s Wastesavers a ruhákkal a konténerekbe kerülő zacskókat, a különböző okokból használhatatlannak ítélt textilneműket is eladja. A zacskókat bár újrahasznosítják, ezt mégse igazán a fenntarthatóság vezérli. Bár Nagy-Britanniában is meglenne a lehetőségük a feldolgozásra, ezeket beismerten annak adják, aki a legtöbbet fizeti érte. Példaként hallottuk, hogy pár évig Svédországba adták el a műanyag hulladékukat, de újabban Kína fizet érte a legtöbbet, így manapság már oda szállítják. Ez pedig hatalmas távolságokba utaztatott árut jelent, ami több károsanyag kibocsátással jár, mint amennyit a műanyag újrahasznosítása megmentene. Mindenféle egyéb maradékot, például a begyűjtés során beszennyezett ruhákat (mivel a központban nincs lehetőség ezeknek a tisztítására) vagy a telepen keletkezett általános szemetet pedig égetés általi üzemanyag ellőállítására adják el. Ez pedig szintén egy kérdéses döntés, mivel az égetés gyakran vitatott téma a fenntarthatóság tükrében.
 

Zacskók a zacskókban, úton Kínába

 
Ha az egész folyamat különböző pontjait egyenként vesszük, egyik sem meglepő, hiszen egy profit-orientált cégről beszélünk. Rengeteg munkát ad helyieknek és külföldieknek, emellett pedig nem csak, hogy újrahasznosítja a mások által kidobásra ítélt textíliákat, de még működése során se termel kihasználatlan szemetet. Azonban szerintem ez a vállalat tökéletes példája annak, hogy a ’jó szándék’ és a falra felakasztott ilyen-olyan etikai elismerések nem köteleznek semmire a gyakorlatban. A Nathan’s Wastesavers megtalálta, hogyan alakíthat ki egy imázst úgy, hogy ezért a minimumot teszi meg, és a munkafolyamat kevés szakaszán működik csak igazán a fenntartható fejlődés elvei szerint. Az általuk elkövetett hibák még így is eltörpülnek a divatipar óriásainak botrányos működése mellett, a használt még mindig etikusabbnak hat, mint újonnan vásárolni.
Számomra érdekes élmény volt összekötni ezeket a pontokat és látni, hogy mi is zajlik a használtruha boltok hátterében. Tudatosan vásárolni nem mindig egyszerű, és gyakran nehéz átlátni, hogy a divatvilág milyen szövevényes és összetett problémákkal működő ipar. Ezt pedig remekül mutatja, hogy milyen kevés választja el egymástól azokat a ruhadarabokat, amiket mi egy hétvégi turizás során megveszünk, amiket fejlődő országokba ’adományként’ küldenek, és amiket egy edinburghi elit vintage bolt kirakatában látni.

A beszámolót írta: Pflum Dorina, a Messzelétó Egyesület önkéntese
Források: http://www.nathanswastesavers.co.uk/index.html http://environment.wp.st-andrews.ac.uk/textile-recycling-never-goes-out-of-fashion/ https://angliaallas.hu/munka/1317/textil-ujrafelhasznalas-betanitott-raktari-munka-skociaban-at-nathans-wastesavers-ltd/
Kérjük, támogasd a Messzelátó Egyesület munkáját adományoddal, hogy még több hasonló beszámolót tudjunk írni!