Korábbi tevékenységek

  • Csákvári biokert
    Egy megnyert Fiatalok Lendületben EU-s pályázat keretében ifjúsági cserét rendeztünk Csákváron 5 ország (Németország, Lettország, Törökország, Spanyolország, Magyarország) részvételével, ahol minden ország a maga országának megfelelő kertet alakított ki. A csere során a kertészkedés mellett helyet kapott a túrázás (a Vértes bejárása, Velencei-tavi madárles, Alcsútdobozi arborétum), a móri borvidék bejárása, kosárfonás, fazekasság és egymás kultúráinak megismerése. A „Kultúrák kertje” ifjúsági csereprogramunk május 10-18. közt zajlott.
  • Biodiverzitás – A változatosság kedvéért projekt
    A biodiverzitásról szóló projektünk a biológiai sokféleséggel és annak jelentőségének megismertetésével foglalkozott. Szervesen kapcsolódik hozzá a Béka Évének promóciója. Rendhagyó előadásokat és programokat tartottunk iskolákban a biodiverzitás fontosságáról, valamint ezzel kapcsolatosan kreatív pályázatokat hirdettünk gyerekeknek.
  • Megújuló energia népszerűsítése
    • A biomassza dilemma
      Interjút készítettünk és filmet forgattunk a „megújuló energia” eme fajtájáról, ami ma igencsak sok kérdést vet fel a fenntarthatóság, az energiagazdálkodás és az élőhely megőrzés szempontjából.
    • Dinamo-projekt
      Egy izomerővel hajtott, energiatermelésre alkalmas kerékpárszerű gépet – ez a Dinamo – építettünk, amivel a nyári fesztiválokon koncertek hangosításához, filmvetítésekhez, stb. biztosítottunk energiát. A dinamót meghajtók egy mérőműszeren láthatják, mennyi energiát állítanak elő. A szerkezettel azt kívántuk illusztrálni, hogy az energia nem korlátlan mennyiségben áll a rendelkezésünkre; az energiatermelés környezetterhelést okoz.
  • Zöld térképek készítése
    • Budapest ökotérkép készítése
      Budapestet nem feltétlenül arról ismerjük, hogy milyen „zöld”. Sokszor nem tudjuk merre is menjünk, ha biotermékeket, vagy vegetáriánus éttermeket keresünk. Ezen akar segíteni az ökotérkép, ahol a fent említett helyeken még feltüntetjük a second-hand boltokat, a biciklis boltokat és a szelektív hulladék szigeteket is.
    • Dél-Somogy turistatérkép elkészítése
      egy természeti értékekre koncentráló térképet készítettünk Somogy-megye déli részét bemutatva. A térképet 1500 példányban nyomtattuk ki.
    • Észak-Somogy ökoturisztikai térkép elkészítése
      a térképet 2004-2005-ben készítettük Balatonszentgyörgy, Segesd, Kaposmérő, Ordacsehi települések által határolt területről. 1500 példányban nyomtattuk ki, és a Líra és Lant hálózathoz tartozó könyvesboltokban, illetve több somogyi helyszínen lehet kapni, valamint a térkép által ábrázolt területen található könyvtárakban lehet megtekinteni. A Szép Magyar Térkép 2005 pályázaton a térkép különdíjat kapott.
  • Aktívan az erdőben
    • Táborhegyi tanösvény létrehozása
      A Táborhegy óbudai részén futó Guckler-sétányon tanösvényt építettünk, mely a sétány mentén élő fafajokat mutatja be 10 hulladékfából készített információs tábla segítségével.
    • Petesmalmi-tanösvény létrehozása
      2004 májusában megnyitottuk a 6 db nagyméretű információs táblával ellátott, a Petesmalmi Vidrapark állatvilágát bemutató tanösvényt. A tanösvényt azóta is rendszeresen karban tartjuk.
    • Kirándulások, expedíciók
      2-3 hetente kirándulásokat szerveztünk Budapest környékén, melyeken felderítettük a környék természeti kincseit. 2001-ben és 2003-ban két négyhetes expedíciót szerveztünk a Bajkál-tóhoz, melyek során a helyi természeti értékek felderítésén túl a tó körüli nemzeti parkokban segítettünk madárfauna felmérésben.
    • Pataktakarítás, szemétszedés
      Egyesületünk tagjai és önkénteseink különböző alkalmakkor (takarítási világnap, Víz világnapja) végeztek szemétszedést Budapesten és a környéken is.


Vissza fel