„A materializmus taposómalmának végtelennek látszó körforgása az ember közösségi gyökereinek elvesztésével és az individualizmus felerősödésével is jól magyarázható. (…) Humánetológiai szempontból a modern, fogyasztóivá vált társadalomban a csoportméret egyetlen személyre csökkent, a társadalom ilyen egyfős “csoportok” hálózataiból áll. A fiataloknak nem azt mondják, hogy légy hőséges a csoportodhoz, a családodhoz, az életedet
is áldozd fel értük, hidd el, amit az idősek mondanak, és rendezd életedet a csoportod érdeke szerint, hanem inkább azt, hogy terveid, céljaid vannak, valósítsd meg önmagad. A párkapcsolatban is önmagát akarja majd megvalósítani a társ, egyezkedj hát vele, s ha megszegi az egyezséget, menj a magad útján – mondják. Csökkent a lojalitás, az önfeláldozás, a morális támogatás és a közös akciók szerepe a csoportokban és a családokban, s a komp-
romisszumok, a szüntelen védekezés és a racionális taktikázás vált uralkodóvá (Csányi [1999], 290–291. o.). Az elveszett, szétzilált emberi kapcsolatok helyére pedig (amely nem anyagi vonatkozás) akadálytalanul nyomul a piaci árucikkek világa. (…)”
Az emberek nem szertik azt érezni, hogy egy nagy gépezet kis fogaskerekei. Értelmes és emberhez méltó munkát szeretnének végezni, amelyet megbecsülnek. Mivel sokan kényszerpályán megélhetésért dolgoznak, a mai társadalomban sok frusztrációt okoz a feleslegesség, értelmetlenség érzése.