Bori, szabad perceiben és esténként lefekvés előtt internetezés helyett olvas. Neked is van olyan könyved, ami hónapok, esetleg évek óta a polcon áll és mindig tervezed, hogy alkalmas időben, és ha majd lesz időd rá elolvasod?
4. Szánj időt az olvasásra. Olvass el egy olyan könyvet, amit már régóta szeretnél!
Bori tusfürdő helyett házi készítésű, csomagolás nélkül vásárolt szappant visz magával a Balatonra.
5. Próbálj te is minél kevesebb csomagolással ellátott kozmetikumot és szépségápolási terméket vinni magaddal. (Akár a sampont és a testápolót is kiválthatod vele. Kísérletezz!
Dóri, férjével egy különleges útra indul, ahol a természetben való elmerülés mellett a fő célkitűzésük, hogy mindezt hulladékmentesen tegyék, ráadásul külföldön, ahol még nincsenek olyan jól bejáratott beszerzési helyeik, mint itthon. Ha szeretnéd követni utazásukat, azt a
blogjukon keresztül teheted meg.
Dóri csak annyi felszerelést visz magával, amire valóban szüksége van. Igyekszik olyan darabokat vinni, melyek több funkciót is elláthatnak, és melyek kombinálhatóak egymással. Összesen 6 kg-ot nyom a hátizsákja, ami tartalmaz mindent, amire egy hétre valóban szüksége van.
6. Tervezd meg előre, hogy mit viszel magaddal! Tarts elő pakolást és amit betettél elsőre, annak a felét nyugodtan vedd ki.:-) Gondold át milyen időjárásra számíthatsz, mit fogsz csinálni.(Valóban szükséged van egy csini ruhára, túrabakancsra, két farmernadrágra?)
Dóriék a szendvicseket és saját készítésű ropogtatnivalóikat, müzli szeleteiket saját szendvicstárolójukba viszik magukkal, és ha élelmiszert vásárolnak, azt is könnyű textilzsákjaikban teszik.
7. Alufólia helyett próbálj ki újrahasználható, mosható szendvicstárolókat, melyeket könnyen le tudsz törölni a túra, vagy városnézés végeztével.
Dóriék előszeretettel használják a
kanapészörfölés. Mikor itthon vannak, akkor pedig a világ különböző tájáról fogadnak utazókat, akiknek ingyen odaadják kanapéjukat.
8. Ha kalandos nyaralásra vágysz, lépj ki egy picit a komfortzónádból, próbálj ki olyan közösségi oldalakat, ahol autót, buszos utazást, de még szállást is megoszthatsz másokkal, sőt akár ingyen is megszállhatsz egy idegen városban, miközben a helyi lakosok életmódját éled.
+1 tipp
Ha csak 1-2 napod van, és nem szeretnél, vagy nem tudsz a városból kimenni, akkor indulj neki a városnak egy könyvtárból kölcsönzött útikönyvvel a kezedben és fedezz fel olyan részeket, ahol még nem jártál.
Vagy egyszerűen adj időt magadnak arra, hogy végre kipróbáld azt a kávézót, amit már olyan régóta tervezgetsz.