kicsikep
Új ruhák, vásárlás és költekezés nélkül? Így szervezz ruhacserét!
2018.10.08
3
Az ’angol használtruha’, ami Skóciából jön. De hogyan?
2018.10.10
Show all
köszönet
Hatalmas sikerrel zárult az első, egy téma köré épített hónapunk, amelynek témája a fast fashion, a divatiparral kapcsolatos problémák és megoldási lehetőségek voltak. Rengetegen követtétek posztjainkat, kihívásunkat és sokan eljöttetek a filmvetítésre is. Mi veletek együtt tanultunk rengeteget a témáról, és nagyon örülünk, hogy sok visszajelzést kaptunk Tőletek. A témáról még mindig rengeteget lehetne írni és átadni (ez abból is látszik, hogy nem is tudtuk a szeptember végével lezárni a posztokat, mert annyi minden fontos dolog van!), de hiszünk abban, hogy sikerült sokatokban elvetni az érdeklődés és a tudatosság magját, innentől pedig ki-ki a neki kellő mélységben tud további lépéseket tenni, vagy csak tovább mélyíteni a tudását.
De mindez nem jöhetett volna létre anélkül a közösség nélkül, ami a Messzelátó Egyesület köré épült. Elmondhatatlanul hálásak vagyunk azért, hogy ennyi ember közös munkájából jött létre ez a hónap!

Jöjjenek teljesen véletlenszerű sorrendben azok, akik nélkül nem tudtuk volna mindezt így végigvinni:


- Mengyán Eszter a Holy Duck! szerzője: annyi mindent köszönhetünk neki, szakmai hátteret,, a kihívást, a részvételt a filmvetítés utáni beszélgetésen és a téma iránti őszinte elköteleződését.

- Tagjaink/önkénteseink, akik különböző (nélkülözhetetlen) hozzájárulásokat tettek ahhoz, hogy színvonalas tartalmaink legyenek:

> Szabó Bence: ő állt a borítókép és a kihívás grafikai megjelenítése mögött, tehát összességében nélküle nem lett volna ilyen egységes (és ízléses) a téma bemutatása.
> Kolláth Zsuzsi: az elképesztő népszerű, a fast fashionről a legmeghökkentőbb tényeket összefoglaló infografikánk az ő keze munkáját dicséri.
> Karsai Roni: akinek hála színvonalas magyar felirattal nézhettük meg a filmet, így még több emberhez juthatott el az üzenet.
> Kovács Bettina: aki megkeresett három szervezetet, akik a ruhák életciklusát igyekszenek meghosszabítani, és a hallottakból egy remek cikket írt a honlapunkra.
> Pflum Dorina: aki angliai tapasztalataiból írt nekünk egy elgondolkodtató cikket, amiből megtudhatjuk, honnan is jönnek az angol használruha-bálák (ez hamarosan kikerült a honlapra).
> Tóth Anna: aki színes élménybeszámolót írt a filmvetítésről, hogy az is kapjon ízelítőt az eseményből, aki nem tudott eljönni (aki pedig ott volt, bármikor feleleveníthesse az emlékeit).

- Meghívott vendégeink a filmvetítésen: Balla Gabi stílustanácsadó, Walek Gabi Fashion Revolution Hungary koordinátora: ők Mengyán Eszterrel együtt a saját szaktudásukkal és tapasztalataikkal tették tartalmassabbá és értékesebbé az estét.

- Kiállítóink a filmvetítésen: Swappis Refashion: akik kiállítottak egy kompakt őszi kapszularuhatárat, hogy azok el tudják képzelni, miről van szó, akik korábban nem találkoztak ilyesmivel); Cirrhopp és Repityke: akik gyönyörű termékeikkel megmutatták, hogy igenis van alternatíva.

- Az Impact Hub Budapest, akiknek a legjobb “moziterem” biztosítását köszönhetjük.

- A kihívást izgalmasabbá tévő partnereink, akiknek hála nyereményjátékot is tudtuk meghirdetni a 15 nap végén: Cream Használtruha, Pirityi Éva színtanácsadó és hallgatói, valamint a Swappis Refashion.

Továbbá mindenki, aki velünk tartott, kommentelt, eljött, olvasott, megosztott, elgondolkodott, változtatott: mert nektek állítottuk össze ezt a hónapot!

Köszönjük!
Kérjük, támogasd a Messzelátó Egyesület munkáját adományoddal, hogy még több hasonló témával tudjunk foglalkozni!